Nagyjából fél év telt el azóta, hogy (előzmények:) Gesztenye velünk van. Furcsa időszámítás ez, hiszen most már olyan, mintha mindig itt lett volna. Bár azt hittem, hogy a kutyás előéletem, és a Veszprémi Állatkertben, emberszabású majmokkal töltött korábbi munkám alatt mindent láttam, bizony sokat tanultam az elmúlt hónapokban.

Például azt, hogy küzdeni mennyire természetes dolog, még a legnehezebb helyzetekben is ez a legegyszerűbb út. Bevallom, voltak olyan esték és éjszakák, amikor majdnem lemondtam róla. Bevizesedett a szíve, tüdeje, órákon át ültem a földön és tartottam őt az ölemben, mert ha lefeküdt, fuldokolni kezdett. Ám amikor a szemébe néztem, elszégyelltem magam. Ez a nagyon sokat szenvedett 9 év körüli boxer lány egyetlen egy pillanatra nem adta fel.

Élni akar.

Mostanában jó napok járnak – bár 6 féle gyógyszer kap (a szívére, pajzsmirigyére, veséjére, illetve vitaminokat, valamint egyéb kiegészítőket, hogy a gyomra bírja a sok orvosságot) –, úgy szökdécsel, mint egy gazella, úgy védi a házat, mint egy pitbull, és ha rendet kell tenni a falkában, úgy lepofozza a fiúkat, hogy a 3 lakli azonnal visszavonulót fúj.

Fő kedvence a banán, úgy jöttem rá, hogy rendszeresen kilopta a banánhéjat a szemetesből, és spurizott vele, mint egy féltett kinccsel, a helyére… Így most a délelőtti gyógyszeradagjához megtízóraizhat egy banánt is. Tíz perccel azelőtt, hogy eljönne az orvosságosztás ideje, már a konyhában járőrözik, és áhítattal cuppog.

Az állatorvosunk azt szokta mondani, Gesztenye tulajdonképpen megérkezett Miamiba egy idősek otthonába.

Én meg azt gondolom, miután a gazdája leadta a sintértelepre, járt neki egy másik esély. (Hála a Boxermentőknek.)

Tart, ameddig tart, máris hónapokban mérhető a boldogsága.

Ide mindenképpen fontos üzenetet hozott. Az élet nagyon erős.