Eleinte nem értettem, Vénusz miért ugat ész nélkül akár órákon át egyedül az udvaron, olyankor is, amikor nincs kitől, és mit védeni. Aztán kifigyeltem, hogy nem a semmibe üvölt, hiszen mindig válaszol neki egy-egy kutya ilyenkor valahonnan a faluból. Vénusz tehát beszélget, sanszos, hogy volt olyan életszakasza, amikor ez jelentette az egyetlen kapcsolódását valahová.
Vénusz: 5-6 éves, pitbull és/ vagy boxer és/ vagy cane corso, és/vagy ???? keverék, ivartalanított szuka. Nagyon rossz állapotban mentették ki korábbi helyéről 2016 januárjában.
Épp egy hónapja költözött be hozzánk, két főre emelve ezzel a határozottan problémás kutyáink létszámát. Tudatosan válogatunk most már így:-)
És bizony jól mértük fel, azóta beigazolódott, hogy nem lesz egyszerű vele. Mindenki szereti a boldog véggel lezáruló történeteket, így amikor Vénusz hozzánk került ezernyi lájkot és jókívánságot kaptunk.
Pedig ez még csak a kezdet, minden innen indul.
A legsürgősebb teendőnk annak tisztázása volt, vajon mire számíthatunk a testi állapotát illetően. Korábban egy áttétesnek mondott daganatot vettek le ugyanis a lábáról, nem túl kecsegtető végkifejletet jósolva. Szerencsére az alapos kivizsgálás alapvetően mindent rendben talált, nincsen áttétre utaló nyom a szervezetében, a rossz lába pedig odafigyeléssel karbantartható.
A fülébe most már belátunk, azaz sikerült úgy kitisztítani, hogy az állandó vakarózása megszűnt, még egy újabb antibiotikum kúra előtt vagyunk, mert a füléből kétféle baktériumot tenyésztettek ki, melyek közül az egyik igen szívós fajta.
Az, hogy allergiás, nem kérdés, ám, hogy pontosan mire, annak tételes kivizsgálása (külföldi laboratóriumokban) olyan tetemes költség lenne, amely meghaladja az erőforrásainkat. Így abból indultunk ki, amit a megmentője tapasztalt, vagyis, hogy az étrendjéből jobb a szárnyasokat száműzni. Ez a diéta beválni látszik, a szőre és bőre szépen javul. Most itt tartunk, sajnos az, hogy a szívét, veséjét, illetve a többi létfontosságú szervét mennyire viselte meg a sok szenvedés, csak idővel derül majd ki.
Ami a lelkét illeti, nem lesz ilyen egyértelmű a menet. Mielőtt elhoztuk, arra figyelmeztettek minket, hogy Vénusz meglehetősen domináns a többi kutyával, különösen erős a birtoklási ösztöne, így az etetéseknél jobb elkülöníteni őt.
Nálunk viszonylag simán illeszkedett be a falkába, vannak még morgások, és előfordul az odavicsorítás is, ám mivel hamar megtalálta, és egyelőre el is fogadta a helyét a rangsorban, nem voltak olyan nagy összezörrenések, mint például Ödön beszoktatása idején.
Velünk alapjáraton nagyon kedves, már-már feltűnően ragaszkodó, hízelkedő. Bennem épp emiatt támadt kétely, és bizalmatlanság. Furcsa, ha egy kutya azonnal, és feltételek nélkül behódol. És sajnos igazam is lett, ez Vénusz megfélemlített üzemmódja.
A másik, a túlélésért harcoló (fuss helyett üss) működési mód is bekapcsol nála. Mindkettőnk felé kitámadt azóta egy-egy ártatlannak tűnő helyzetben, szerencsére azonnal leállítható.
Ahogy arra is oda kell figyelnünk, hogy amikor játszik például Trudyval, ne billenjen át egy határon, és a kedves birkózást ne vigye el az egymással küzdés irányába.
Vénusz nem veszélyes kutya, csak nagyon összezavarodott. Hiszen épp a domesztikált, emberhez kötődő részét kezdte ki a sok bántalmazás, csalódás, szenvedés. Meg kell tanulnia újra alárendelődni, bízni. Addig a sárga (vadállat nagymacskákéhoz hasonló) szeme figyelmeztet minket arra, hogy őt még nem lehet úgy szeretni, ahogy egy cuki kutyát szoktunk tutujgatni.
Határozott kezeléssel, világos utasításokkal és egyértelmű határok kijelölésével kell elkerülnünk lehetőleg minden olyan helyzetet, amelyben hibázhat.
Irányítani, fegyelmezni ugyanis egy ilyen kutyát most még szinte lehetetlen. Ha pedig ráüvöltök, vagy netán megütöm (amúgy sem szokásom), visszakergetem oda, ahonnan kiszedni szeretném.
A „bármit elviselek a túlélésért, ezért nem hat rám” állapotban ugyanis otthon van.
Esténként, amikor a vacsora után még egy udvarjárásra kihajtjuk őket, általában Vénusz az, aki a legtovább marad. Néha külön ki kell szólni neki, hogy jöjjön már be. Az öröme, amit azután produkál, hogy felismeri, nem kell egyedül kint maradnia a sötétben, egyszerűen leírhatatlan. Szökdécsel, futkos, és bolondozik. Ez már annak a kutyának a hálája, aki úgy szabad, hogy közben biztonsággal kötődik.
A többihez, remélem, csak sok idő és még több türelem kell…
