Tavaly szeptemberben költöztünk Balatongyörökre, két kutyával, a 2010. május 3-án született, Dexter névre hallgató német boxerral, valamint Mohával, aki fekete labrador és 2010. július 11-én látta meg a napvilágot.
A kutyáink edzett utazók, nyitottak minden újdonságra, megszokták a változásokat is, egy ideig a szlovén tenger partján, majd egy kis faluban az olasz határ mentén laktak.
Pedro nagyon örült nekünk, amikor megjelentünk a felségterületén, hiszen ideje javát addig főként céltalan csavargással töltötte, mondhatni otthon volt a faluban mindenütt, ahol csak egy kedves szót szóltak hozzá. Korábbi gazdái a maguk módján nagyon szerették, ám nem volt idejük különösebben foglalkozni vele, holott egy labrador mindennél jobban igényli, hogy kötődhessen valakihez. Pedronak azonban valójában nem volt gazdája...
Sokat szomszédolt nálunk, együtt játszott a kutyáinkkal, aztán mindig hazavittem, így telt el közel 3 hónap. Bevallom, nagyon sajnáltam őt, hiszen láttam a különbséget Moha és Pedro helyzete között, az én labradoromnak fantasztikus biztonságérzetet adott a törődésem, a jelenlétem, a sétáink, a közös játékok, a tanulás..., stb.
Többször megpróbáltam beszélni Pedroról a tulajdonosaival, ám nem sokra jutottam. Sokszor hallgattam elszorult szívvel a nyüszítését, amikor más eszköz híján bezárták őt egy udvari ketrecbe. Szilveszterkor másfél napig üvöltött, vonított egyfolytában, amikor teljesen magára marad a háznál, ekkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább...
