Magyarországon meglehetősen megoszlanak a vélemények arról, vajon szabad-e megfosztani egy kutyát a nemiségétől. Amerikában például mindez régóta nem kérdés, ott teljesen természetes, o.k. mondjuk ki, divat, és elvárás, hogy azokat, a kedvtelésből tartott ebeket, akiket/amelyeket a gazdáik nem szeretnének tenyészteni, mielőbb kasztrálják.
Desmond Morris brit zoológus, antropológus, etológus fogalmazta meg talán a legérthetőbben: ha egy fiú kutya nem tud dugni, egy évből 365 napot szenved, mert a közelében szinte mindig tüzel egy szuka. A lány kutyáknál ez az arány kicsit jobb, de csak kicsit:-)
Az előző boxerünk alig volt 9 hónapos, amikor befedezett egy szukát, aztán még többször is lettek kölykei. Dexternél, kis híján 4 évtizeddel később, azonban nem volt kérdés az ivartalanítás. A boxer mostanra túltenyészett fajta lett, amelyik nem pusztul el közülük 2 évesen szívinfarktusban, az az ötödik életévében bélcsavarodás vagy kicsivel később valamilyen rákos daganat áldozata lesz.
Amikor először láttam túlpörögni Dextert, magam is nagyon megijedtem. Kifeküdt az oldalára, pihegett, szinte önkívületi állapotba került. Ott álltunk felette kétségbeesve, és tehetetlenül Mohával. Másnap bejelentkeztünk az állatorvosunkhoz...
Off: Balatongyörökön Dexteren kívül - nem a rajzfilmhős, a szelíd sorozatgyilkos a névadó:-) -, még 3 boxer van, közülük az egyik (fehér) lány 11 éves múlt, hihhhhhetetlen, úgyhogy van azért remény...
Vissza: Iszonyúan izgultam, amikor Dextert megműtötték. Sándor és a lassan 20 éves fiam, Bence cipelték fel aztán a még eszméletlen kutyát Budapesten a második emeletre az autóból egy pokrócban, én meg ott sertepertéltem körülöttük. Ahogy kell, valakihez épp akkor érkezett a házunkban a pizzafutár, aki megpróbált kikerülni minket a lépcsőfordulóban, miközben belenézett a takaróba, és persze kerek szemekkel nagy levegőt vett. Él, nyugi, mondtam neki. Soha nem fog kiderülni, pontosan mire is gondolt.
Egy biztos, Pedro esetében - a szökési késztetését próbáltuk az ivartalanítással csökkenteni -, már rutinosnak hittem magunkat.
Mekkorát tévedtem:-)
Pedroért persze Sándor izgult jobban. (Ez ugyan csak a hivatalos verzió:-) Mivel este volt a műtét, előbb megsétáltattam Dextert és Mohát, és épp indultam volna, hogy segítsek hazajönni nekik, de már itthon is voltak. (Közben kiderült, hogy az állatorvosunk és Sándor korábbról - fiatalabb kori társaságból, bulikból - is ismerik egymást, és ez volt az az este, amikor ezt jól megbeszélték, így Sándor végig asszisztálta a műtétet.)
Míg Dexter lakonikusan beletörődött abba, hogy "napraforgóként" - ilyenkor a kutyák kapnak egy műanyag gallért, hogy ne piszkálják a sebüket - kellett élnie egy hétig, Pedro az első negyedórában pánikrohamot kapott. Kétségbeesetten forgott körbe és körbe, mindeközben még hangosan sírt is. Az a kutya, akit korábban tényleg bezártak egy szűk helyre, nem bírta elviselni, hogy nem lát ki a tölcsérből.
Vetkőzz, rivalltam rá ekkor Sándorra. Meglepődve, de szó nélkül vette le a pólóját, amit védőeszközként adtam rá a tölcsér helyett a kutyára - tök jó gazda szaga volt. Pedro kisvártatva tényleg megnyugodott. Ezzel együtt 2 napig csak felváltva aludtunk Sándorral, néhány órát - nehogy Pedro feltépje a sebét -, de végül is, túlestünk a nehezén.
Azt azért még el kell mesélnem, hogy Pedro a műtét után néhány órával már a saját lábán ment le a dolgát végezni az udvarra. A sebe pedig szinte pillanatok alatt gyógyult be.
