Ezt az írást a felelőtlen és szakszerűtlen szaporítók figyelmébe is ajánlom.
Valójában már akkor kiszúrtam őt, amikor az első hírek megjelentek a Tápos családról. Bővebben IDE kattintva olvashattok a 4 kicsi boxer elképesztő és szívszorító történetéről.
Már akkor sejtettem, a legnehezebb Trudynak lesz gazdát találni, hiszen a hátsó lábai életfeladatot jelentenek. De úgy voltam vele, nem az én ügyem, örülünk Gesztenyének, van dolgunk vele is elég…
Aztán sok héttel később Sándor (a férjem:-) elmesélte, hogy azt olvasta, a Noésoknál mindenféle elfogyott, meg lerobbant, meg nincs… erre ösztönösen azt vágtam rá: úgy tudunk segíteni az állatos klubunk bevételén túl, ha örökbe fogadjuk Tápos Trudyt. (Akkor már 2 Tápos gyereknek akadt gazdája, és a harmadik is biztató kilátások elé nézett…)
Újabb hetek teltek el, mérlegeltem, gondolkodtam, míg arra jutottam, kell, hogy legyen átfedés Trudy és Gesztenye között. Hiszen Gesztenyének szerencsére még talán bőven van előre, viszont Trudynak nincs ideje tovább várni.
Trudy három hónapja lakik nálunk. Azóta tele vagyunk furcsa pillanatokkal, amikor a félelme újra és újra előjön, és ahogy kinyílik a világra. Ő meg tele van vidámsággal, szeretettel, és sajnos igen, fájdalommal is, ami a lábait illeti.
Életem egyik legkülönösebb kutyáját kaptam Trudyval. Nem, most nem arra gondolok, hogy ilyen boxer nincs is. Törpe, rossz lábú, akinek hét hónapig neve sem volt. Ám soha ilyen érdeklődő, minden helyzetet kíváncsian elemző és tökéletesen átlátó, tanulékony kutyával nem találkoztam még.
A méretkülönbség:
Olyan átok rossz, mint egy kölyök és olyan intelligens, mint az a felnőtt kutya, aki mindent ért a világból. Nyilván a korábbi nehéz helyzetek túlélése aktivált benne ilyesfajta érzékenységet. Észrevette például, ha az emeleti folyosón bizonyos szögben helyezkedik el, úgy lehet biztonságos takarásban, hogy a tükörbe nézve azt is látja, hogy ki jön fel a lépcsőn.
Van egy cseresznyefánk, a kutyák alatta hűsölnek, amikor már érik a gyümölcs, hogy a lepottyanó szemekre lecsaphassanak. Trudy azonnal felmérte a helyzetet, azaz, hogy így igen sokat kell várni a csemegére. Ellenben a lelógó ágakról egy harapással könnyedén és azonnal szerezhet magának cseresznyét.
Szóval alaposan felforgatta az életünket, mert minden eddigi szabály kijátszására megtanította a többieket, így most a tápos :-) zsákokat például „páncélszekrényben” őrizzük. Trudy jött rá ugyanis arra, hogyan lehet kinyitni őket, az útmutatásával pedig Gesztenye volt a leghatékonyabb, és nagyjából 3 perc alatt annyi kaját behabzsolt, hogy komolyan aggódnunk kellett érte.
Trudy tehát alapvetően jól van, beilleszkedett. Tanulja a napirendet, kicsit még félénk, kicsit még morog a többiekre, ám nagyon élvezi az életet. (És lopkodja a cipőimet, két papucs valamint egy vadonatúj szandál lett eddig az áldozata.)
Gesztenye számára az igazi biztonság, ahogy a mellékelt képen is látszik:-)
Ez volt eddig a legviccesebb csínytevése, ellopta a kerti papucsomat, elvitte Gesztenyének, aki álmában is hordta egy kicsit :-)))))))))))))))
Moha (a fekete labrador) pedig a haver, akivel rengeteget játszik, labdázik.
Eddig az összefoglaló, most pedig jöjjön a jelen idő.
Trudynak, aki immár elmúlt egy éves, hétfő délben jelenése lesz „a csodatévő” dr. Boda Attilánál, aki eldönti majd, mi legyen a hátsó lábaival. (Lehet, hogy azonnal kés alá fekteti…) Nagyon leegyszerűsítve és nagyon amatőr fogalmazással: a költséges és fájdalmas, valamint hosszú felépüléssel járó műtét (sorozat) nem biztosan segít Trudyn. Viszont ha nem történik vele semmi, kis idő elteltével, nagy valószínűséggel, nem tud majd lábra állni.
Veleszületett, ami van, vagy sérülés, esetleg mindkettő? Ebben a pillanatban mindegy is.
Sajnos Trudy – ahogy sejtettem, bár reménykedtem, nem lesz igazam – nagyon nehezen viseli már a környezetváltozást is. Csütörtök óta van Budapesten Sándorral, akit imád – egyetlen egy másodpercre nem maradt egyedül, és az otthonról magukkal vitt tárgyak ellenére – hirtelen mégis eltűnt a boldog kutya belőle, mindenre összerezzen, nem csóválja a farkát, alig akar enni és a dolgát végezni. Arra már rájöttem, hogy az ilyen kutyák, akiket szűk helyre zártak be sokáig, bizony a szűk helyet igénylik a biztonságérzetük maximalizálására. Másfél nap alatt és a kanapén felépített speciális Trudy-fészek segítségével végül valamennyire sikerült az alapfunkcióit beindítani.
Pont a különleges intelligenciája, és érzékenysége miatt gyanakodtam arra, hogy nem csak a lába sérült. Nagyon sok időre és folyamatos megerősítésre lesz szüksége ahhoz, hogy talán átálljon majd egy másfajta üzemmódra. Furcsa dolog ez, neki épp a kutyák alapműködését kell megtanulnia, azaz, hogy nyugodtan rábízhatja magát másra is, a gazdájára…
Ilyen kutya nincs és nem is lenne szabad, hogy legyen. De mégis jó, hogy van. Mi őt már a világ legszebb boxerének látjuk. Drukkoljatok neki egy kicsit hétfőn, ígérem, beszámolok a fejleményekről.
